Minden egyes alkatrészre, amihez hozzányúlt, úgy odafigyelt, mintha az lenne a legszentebb dolog az egész világon. Számára abban a pillanatban semmi más nem létezett. Felvett egy darabot, óvatosan a helyére tette és gondosan rögzítette. Nem sietett.

Amint a darab a helyére került, volt egy alig észrevehető szünet, amig a mester megállt, hogy megcsodálja, milyen tökéletesen sikerült. Csak ezután fordította a figyelmét a következő darabra, ismét egész valóját annak szentelve.

Az, hogy teljesen oda tudott figyelni egyik kis alkatrészre a másik után, csodás nyugalmat teremtett a műhelyében. Ez egy bennsőséges kapcsolat volt: A mester lelke és minden egyes rész lelke elválaszthatatlanul és mindörökre összefonódtak. Ez egy kozmikus tánc volt.

A legtöbben ész nélkül rohanunk egyik helyről a másikra, megpróbálunk három dolgot csinálni egyszerre, és ritkán figyelünk oda teljesen valamire. Nem tiszteljük megfelelően a szerszámainkat, a vagyontárgyainkat, az időt, vagy más embereket. Rohanásunk állandó feszültségben tart minket.

Ahhoz, hogy elérjük a mester mélységes békességét és a jóllétét az szükséges, hogy egyszerre egy dolgot csináljunk. Ha azt választjuk, hogy tisztelünk minden dolgot, személyt, helyet és időt, gazdag lelki életet élhetünk még olyan tevékenységek közben is, amit valaha kellemetlen feladatnak tekintettünk.