Lehet, hogy minden sorát többször el fogod olvasni, mire teljes értelmet nyernek majd Barry Long gondolatai, de szívből ajánlom, megéri. Ízlelgesd, morfondírozz el rajta, érezd át!
Mivel ez egy igazán mély szöveg, alatta rövid, segítő megjegyzéseimmel olvashatod újra az egész szöveget. Meglátjuk, ugyanazt értettük-e?
NŐ ÉS SZERELEM
Írta: Barry Long
A nő isteni lény, pusztán tiszta szeretet. Tudatosság, alap,
amely megtestesít anyát, testvért, lányt, szeretőt, vigaszt, támaszt, Istent – mindet egyszerre női alakban.
De csak akkor, amikor tudatos.
Az ilyen tudatosság a MOST, amiben nem szerepel idő. A tudatosság nélkül a nő ragaszkodik a különböző női
szerepeihez, és azokká válik különböző időpontokban - így anya, lány, szerető, stb. Mindezen tulajdonságokat
egyszerre hordozni túl van az egyidejű ismereteken. Ahhoz, hogy azt a tiszta tudást bírd, vagy az légy,
nem tudhatsz semmit. Egyszerűen csak az vagy, ami vagy, cselekedet és csend belül, pillanatról pillanatra;
de azzal a tudatossággal, hogy hűnek kell lenned a szeretethez, vagy ahhoz a leírhatatlan "ahhoz", ami te vagy.
A nő ma többé vagy kevésbé féltudatos. Ahelyett, hogy a szeretetnek az az értékes tudása vagy tudatossága lenne, amit az élet feltárt neki, érzelmileg felosztja magát abba az összevisszaságba, hogy néha anya (a gyermekeié is és a férfié is), néha szerelmes, néha húg, néha lány, vigasz, támasz.
És néha - nagyon ritkán - saját tapasztalatából látja a hiábavaló próbálkozást, hogy megpróbálja megváltoztatni a férfit vagy megtanítani neki a szeretet valóságát. Azt hinni, hogy meg tudja változtatni, a legfőbb hibája.
… A férfit nem taníthatja nő. … A férfianak szeretnie kell a nőt. Nem bármelyik nőt. Bármelyik nő bele fog szeretni az édes beszédéért, az igéreteiért, a nyilvánvaló jó szándékú nyíltságáért, az aranyos elveszett-kisfiú kinézetéért, szexuális vitézségéért; és legfőképpen halálosan biztos lesz abban, hogy az ő szerelme megváltoztathatja a férfit. Vagy enged a bizonytalanság érzésének, szeretet igényének vagy képzelt szexuális szükségleteinek. Vagy csak használja, félrevezeti, piszkálja és így vagy úgy elhagyja a férfit.
Az egyetlen nő, akit férfi igazán tud szeretni, a tudatos nő, a nő aki a szerelemben nem alkuszik.
… De hol van ő? Merre van?
Addig nincs ott, amig a férfi nem akar igazán szeretni és változni. Akkor megjelenik. Különben a férfi hiábavalóan keres.
...
HOGYAN
Ahhoz, hogy a férfi egy ilyen nőt szeressen, fel kell hagynia a negativitásával, önmaga megkérdőjelezésével, függetlenségével, kikötéseivel, képzelt tekintélyével és a szerelemtől való félelmével. A nő nem fogja buzdítani és nem fog érzelmeket követelni tőle. Számára nem ez a szerelem.
A férfi azért szereti, mert nem tud mást tenni. Elegendően alázatos ahhoz, hogy lássa a tudatosság erejét a nőben, amely nem alkudozik az igaz szerelemről. És mégis, a nő sosem feltételezi, hogy ő kicsit is különleges. Csak a férfinak különleges.
A férfi nem akar mást, csak vele lenni, vele élni, mindig mellette lenni és gondoskodni róla.
…
Íly módon hozza vissza az ilyen nő a férfit a szerelemhez – anélkül, hogy bármit tenne azon kívül, hogy igaz.
Ehhez szükséges egy nő, aki az igazi szerelem.
Lennél te?
Itt találod azt a változatot, ahova betoldottam a kiegészítő megjegyzéseimet, hogy megkönnyítsem a nagyon tömör
szöveg megértését.
Kíváncsi vagyok, ugyanúgy értettük a cikket?
NŐ ÉS SZERELEM
Barry Long
A nő isteni lény, pusztán tiszta szeretet. Tudatosság, alap,
amely megtestesít anyát, testvért, lányt, szeretőt, vigaszt, támaszt, Istent – mindet egyszerre női alakban.
De csak akkor, amikor tudatos.
Az ilyen tudatosság a MOST [ a jelen, itt és most ],
amiben nem szerepel idő [ múlt és jövő ].
A tudatosság nélkül a nő ragaszkodik a különböző női
szerepeihez, és azokká válik különböző időpontokban - így anya, lány, szerető, stb. Mindezen tulajdonságokat
egyszerre hordozni túl van az egyidejű ismereteken. Ahhoz, hogy azt a tiszta tudást bírd, vagy az légy,
nem tudhatsz semmit [ nem elsajátítható, nem kell tanulni,
mert ez benned van ].
Egyszerűen csak az vagy, ami vagy, cselekedet [ -- ]
és csend belül, pillanatról pillanatra;
de azzal a tudatossággal, hogy hűnek kell lenned a szeretethez
[ = a szeretet vezérelje a gondolataidat és a cselekedeteidet ],
vagy ahhoz a leírhatatlan "ahhoz", ami te vagy.
A nő ma többé vagy kevésbé féltudatos. Ahelyett, hogy a szeretetnek az az értékes tudása vagy tudatossága lenne, amit az élet feltárt neki [ amivel született ], érzelmileg felosztja magát abba az összevisszaságba, hogy néha anya (a gyermekeié is és a férfié is), néha szerelmes, néha húg, néha lány, vigasz, támasz.
És néha - nagyon ritkán - saját tapasztalatából látja a hiábavaló próbálkozást, hogy megpróbálja megváltoztatni a férfit vagy megtanítani neki a szeretet valóságát. Azt hinni, hogy meg tudja változtatni, a legfőbb hibája.
… A férfit nem taníthatja nő. … A férfianak szeretnie kell a nőt [ legbelső indíttatásból ]. Nem bármelyik nőt. Bármelyik nő [ a) ] bele fog szeretni az édes beszédéért, az igéreteiért, a nyilvánvaló jó szándékú nyíltságáért, az aranyos elveszett-kisfiú kinézetéért, szexuális vitézségéért; és legfőképpen halálosan biztos lesz abban, hogy az ő szerelme megváltoztathatja a férfit. [ b) ] Vagy enged a bizonytalanság érzésének, szeretet igényének vagy képzelt szexuális szükségleteinek. [ c) ] Vagy csak használja, félrevezeti, piszkálja és így vagy úgy elhagyja a férfit.
Az egyetlen nő, akit férfi igazán tud szeretni, a tudatos nő, a nő aki a szerelemben nem [ sem ] alkuszik.
… De hol van ő? Merre van?
Addig nincs ott [ neki, a férfinek, mert nem látja meg ] , amig a férfi nem akar igazán szeretni és változni [ tudatossá válni ]. Akkor megjelenik. Különben a férfi hiábavalóan keres.
...
HOGYAN
Ahhoz, hogy a férfi egy ilyen nőt szeressen, fel kell hagynia a negativitásával, önmaga megkérdőjelezésével, függetlenségével, kikötéseivel, képzelt tekintélyével és a szerelemtől való félelmével. A [ tudatos ] nő nem fogja buzdítani és nem fog érzelmeket követelni tőle. Számára nem ez a szerelem.
A férfi azért szereti, mert nem tud mást tenni. Elegendően alázatos ahhoz, hogy lássa a tudatosság erejét a nőben, amely nem alkudozik az igaz szerelemről. És mégis, a nő sosem feltételezi, hogy ő kicsit is különleges. Csak a férfinak különleges.
A férfi nem akar mást, csak vele lenni, vele élni, mindig mellette lenni és gondoskodni róla.
…
Íly módon hozza vissza az ilyen nő a férfit a szerelemhez – anélkül, hogy bármit tenne azon kívül, hogy igaz [ önmaga ] .
Ehhez szükséges egy nő, aki az igazi szerelem.
Lennél te?
Szeretnéd megtalálni önmagad, IGAZI nővé válni? Coachingot ajánlok Skype-on, itt kérj időpontot.